Üdvözlünk a Pilis Mountain Race oldalán.
Egyesületünket 2012-ben alapítottuk meg Szóda-Richtár SE néven, 13 taggal.
Az egyesületet eredetilg az autósport céljával hoztuk létre.
2011-ben kipróbáltuk magunkat a rally szakágban a Szilveszter rally-n, majd 2012-ben folytattuk a versenyzést – már saját autóval – számos további versenyen indulva. Az eredmények sem maradtak el, folyamatosan jöttek a dobogós helyezések. Egészen 2015 őszéig versenyeztünk, amikor úgy döntöttünk, hogy egy kis időre befejezzük, mert az autónk kiöregedett és így már nem tudtuk hozni a kívánt eredményeket.
Az autóversenyzés mellett próbálkoztunk futóversenyek szervezésével, mivel akkoriban a környéken még nem volt sehol futóverseny. Az első futóversenyünket 2013-ban rendeztük meg Pilisvörösváron. Az első esemény lebonyolítása sosem könnyű, de egy sikeres rendezvény lett belőle.
2015-ben folytattuk a szervezést és próbáltunk a városhoz egyre közelebb kerülni, így a tavak környékén rendeztük meg a következő versenyt, ahol már több résztvevőt fogadtunk és a színvonalat is tudtuk emelni.
2016-ban a Nagy-tó körül rendeztük meg a futóversenyt, már a Vörösvári Napok keretein belül. Az addigi legsikeresebb rendezvényünk volt és a versenyen átléptük a 100 főt. Ekkor éreztük, hogy jó az irány, de azt figyeltük meg, hogy valamilyen oknál fogva mégis inkább más helyszínre mennek futni az emberek. Gondolkodtunk, hogyan tudnánk vonzóvá tenni a résztvevők számára a helyben megrendezett versenyt, és így kitaláltuk ki végül a PILIS MOUNTAIN RACE sorozatot.
Közel 1 éves szervezés, ötletelés, tapasztalatgyűjtés után 2018 tavaszán megrendeztük az első PILIS MOUNTAIN RACE terepfutó akadályversenyünket gyerekek (és később felnőttek) számára. Elhagytuk az aszfaltot és az erdő felé vettük az irányt. Ahhoz hogy ez még izgalmasabb legyen került a pályára természetes és épített akadály is. Először gyerekeknek hirdettük meg a versenyeket, ami már elsőre is népszerű lett, de az év folyamán egyre nagyobb sikereket könyvelhettünk el és az utolsó kettő futamon már FELNŐTT indulók is részt vehettek.
2019-ben 3 versennyel folytatjuk, amelyen minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Versenyeink
Néhány szó a versenyről
A Pilis Mountain Race versenyek gyerekeknek és felnőtteknek kerül megrendezésre.
Épített és természetes akadályokat tartalmaz az útvonal.
Minden célba érkező egyedi befutóérmet kap a célvonalon áthaladva.
Minden induló rajtcsomagot kap amennyiben ONLINE regisztrált a versenyre.
Az akadályok rontása, kikerülése büntetést von maga után.
Nem csak sportolókat várunk, hanem az AMATŐR sportolókat is várjuk, mert elsősorban őket szeretnénk megmozgatni ezért minden akadályt úgy találtunk ki, hogy teljesíthető legyen.
Legyél Te is Önkéntes!
Olyan embereket keresünk, akik a szervezés lebonyolításában segítséget nyújtanak nekünk, természetesen nem ingyen. Az önkéntes fontos feladatot tölt be a verseny folyamán, ezért kérlek benneteket, ezt maximálisan komolyan venni. Pályabírók szerepe meghatározó, az apró szabálytalanságok kiszúrása és a durva csalások észlelésében egyaránt.
Az önkéntesek szemeink füleink a pályán, mivel mi mindenhol nem tudunk ott lenni. Egyben ti több információval fogtok rendelkezni, mint a versenyzők, ezért kérdésekre is számíthattok majd. Szóval, akadályoknál felügyelet, frissítő pontokon kaja innivaló osztás, egyéb helyeken pedig pálya felügyelet és iránymutatás a feladat.